Manapság a világ egyre inkább tart az elektronikus dolgok felé. Egyre inkább nyílik a világ, az ember szinte már bárhova bepillanthat az internet segítségével. Akár rendelhetünk termékeket a világ másik feléről, amelyek aztán pár napon belül már a kezünkben is lesznek. Ez számomra még mindig hihetetlen és felfoghatatlan. Persze rengeteg lehetőség is rejlik ebben a világban, de számos veszély is leselkedik ránk. Természetesen nem zárkózom én sem el a neten rendelhető dolgoktól, hiszen rendkívül kényelmesek és nagyon gyorsan meg tudjuk szerezni a vágyott termékeket az internet világának segítségével. Mégis nagyon óvatos vagyok ezzel a világgal, hiszen az embert még akár személyesen is megpróbálhatják átverni, nem még neten keresztül. Persze a férjem szerint csak túl komolyan veszem ezeket.
Nem tartozom tehát azon emberek közé, akik mindent a netről rendelnek meg és webshopok világában barangolnak amikor csak tehetik. Mégis, a minap rátaláltam egy oldalra, amely nagy valószínűséggel a hosszú-hosszú időre a kedvencem lesz. Nem vagyok ugyanis cipőmániás, nincs kifejezetten sok cipőm, de mindegyiket nagyon szeretem. És ehhez még társul, hogy nem igazán szeretek vásárolni. Különleges nőnek is nevez ezért a férjem. Viszont a folyamatos vezetés tönkre teszi a cipői, sarkát. A https://heelgood.hu/ oldal viszont hatalmas örömömre tökéletes megoldást hozott erre a problémára. Nem csak színes és rendkívül divatos, de teljes védelmet nyújt a cipőim számára vezetés közben, legyen az magas sarkú vagy lapos talpú egyaránt. Már a férjem is szemez vele, mert természetesen ő még nálam is jobban gyűlöl vásárolni. Tehát nyugodtan mondhatom, hogy ez az oldal lesz a család egyik kedvenc webshopja. Azt gondolom ezzel pedig nem leszünk egyedül. Biztos vagyok benne, hogy egyre több ember kedvenc oldala lesz ez a kis lap.