Az iphonom kötelező tartozéka

Sokan különlegesen jó képességekkel rendelkeznek ahhoz, hogy bármilyen elektronikus kütyüvel elboldoguljanak, vagy gyorsan megtanulják a használatát. Én sajnos nem mondhatom ezt el magamról, sőt. Igazság szerint minden ilyen dologhoz teljesen analfabéta vagyok. Éppen ezért, amikor telefon és laptop márkát választottam alapvetően fontos volt számomra, hogy nagyon könnyen és egyszerűen lehessen őket külön-külön és együtt is működtetni és használni. Így alakult ki az, hogy szinte minden elektronikus termékem, legyen az telefon, számítógép, tablet vagy okosóra, apple márkájú.

Tudom, hogy ennek a márkának van nagyon sok előnye és számtalan hátránya is, de összességében az én igényeimet teljesen kielégítik, szinte mindent a telefonon és laptopon bonyolítok ma már. Igazság szerint van az irodámban egy asztali gép is, de csak nagyon elvétve használom. Akkor nagyon jó szolgálatot tesz, ha valamiért szervízbe kell vinnem a laptopomat. Mert hát sajnos az utóbbi időben többször is előfordult, noha mindig az én hibámból adódóan.

Egészen egyszerűen nem tudom ugyanis megszokni, hogy ha használom a telefonom vagy a laptopom a kocsiban, mert hogy sofőr visz el a helyszínre, vagy épp taxiban ülök, akkor ne felejtsem el, hogy az eszköz az ölemben van, és úgy szálljak ki a járműből, hogy megfogom. A múlt héten például már másodszor törtem sajnos össze laptopom, ami nyilván ezeknek az eszközöknek nagyon nem használ.

Szerencsére az iszereles mindenben tökéletesen és gyorsan a segítségemre van. Már arra is felhívták a figyelmemet, hogy bizony ezek az eszközök azért így, ilyen mértékű használat mellett azért elhasználódnak, és nehogy olyan probléma álljon elő, hogy az adatok elvesznek, jobb egy adattárolóra időszakosan lementeni azokat. Rá is döbbentem ennek a fontosságára, és már segítettek is mindenben, így már nyugodtan használhatom tovább az eszközeimet. Hatalmas segítség nekem ez a kis csapat. Nagyon örülök, hogy a kezdetek kezdetén rájuk találtam.